TÉRSÉGI ENERGETIKAI MINTAPROJEKT
2024–2025 folyamán a Balatoni Integrációs és Fejlesztési Ügynökség – az Energiaügyi Minisztérium és a Balaton Fejlesztési Tanács támogatásával – valósította meg a Balaton térségi közösségi energetikai mintaprojektet. A kezdeményezés a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet egészére, vagyis 180 településre terjedt ki.
A projekt célja az volt, hogy feltárja és bemutassa a közösségi energiahasználat lehetőségeit a térség települései számára, valamint segítséget nyújtson a megújuló energián alapuló energiaközösségek kialakításához és működtetéséhez.
A projekt során az alábbi fő célkitűzések mentén dolgoztunk:
- a közösségi energiatermelés és -használat lehetőségeinek bemutatása a Balaton térség települései számára,
- a térség energiatermelési és fogyasztási potenciáljának feltérképezése, a települési energiamérlegek elkészítése, összegzése révén,
- javaslatok kidolgozása a térségben előállított megújuló energia helyi hasznosítására,
- a közösségi energiatermelés és az e-mobilitás kapcsolatának vizsgálata,
- a közösségi energiahasználat klímaalkalmazkodási célokhoz való illesztése.
A projekt keretében megvalósított feladatok:
1. Adatbázis létrehozása
Első lépésként egy GIS-alapú, 180 települést lefedő adatbázist állított össze az Ügynökség, amely 27 féle funkcionális és üzemeltetési adatot tartalmaz településenként (létesítmény adatok, termelési és fogyasztási adatok a lakossági, intézményi és piaci szereplőkre egyaránt). Az adatokat a KSH-ból, a TEIR adatbázisból, a települések által megadott forrásokból, valamint stratégiai dokumentumokból (pl. SECAP, SUMP, fenntarthatósági koncepciók) gyűjtöttük össze. Összesen több mint 15 000 adat került feldolgozásra.
2. Települési energiamérlegek kidolgozása
A következő fázisban részletes energiamérlegeket készített az Ügynökség a településekről, beleértve a fogyasztási helyek és a meglévő vagy tervezett energiatermelő és -tároló eszközök adatait. A településektől kérdőíves formában kértük be az adatokat, továbbá az E.ON-tól is bekértük a szükséges – máshonnan nem elérhető – információkat, például:
- transzformátorok (KÖF/KIF trafók) terhelési adatai 15 perces időbontással,
- a település megújuló energia betáplálási adatai (2022–2024),
- a települések alállomású bontású digitális térképei,
- digitális hálózati térképek (közép- és kisfeszültség, közvilágítás),
- alállomási gerincvezetékek bontása kapcsolódó településekre vetítve.
A települési energiamérlegek kidolgozottsága függ a települések által átadott adatoktól, így ahol a településektől nem küldtek adatot, vagy hiányos volt az adatbeküldés, ott csak részleges mérlegek kerültek elkészítésre.
Az eredeti projektterv szerint az önkormányzatok adták volna meg a településekre vonatkozóan a magánszemélyek és a KKV-k által kiépített megújuló energia kapacitásokat, illetve az önkormányzati intézmények fogyasztási és megújuló energia termelési adatait. Sajnos az önkormányzatok nem tudták megmondani a magánszemélyekre, KKv-kra vonatkozó adatokat, sőt sok helyről az önkormányzati adatok is helyesbítésre, kiegészítésre szorultak. Ezeket az erőforrások függvényében az Ügynökség munkatársai gyűjtötték össze, számolták meg a google earth, google maps használatával. Kb. 110 település (köztük 9 város) napelem számlálást valósítottuk meg.
3. Energetikai hálózati térkép elkészítése
Az Ügynökség elkészítette a Balaton Kiemelt Térség áramhálózati térképét az EON támogatásával. A térkép bemutatja a települések kapcsolódását az egyes közép- és nagyfeszültségű alállomásokhoz és modellezi a települések együttműködési lehetőségeit. A Balaton térségét 14 alállomás szolgálja ki.
4. Energiaközösségi lehetőségek értékelése
Az energiamérlegek és fogyasztási szokások elemzése alapján az Ügynökség ajánlásokat fogalmazott meg arra vonatkozóan, hogy egy-egy település önálló energiaközösségként vagy más, ugyanahhoz a hálózati alállomáshoz tartozó településekkel társulva tud-e hatékonyabban működni.
5. E-mobilitási lehetőségek feltérképezése
Az Ügynökség megvizsgálta, milyen lehetőségek rejlenek az elektromos közösségi közlekedés fejlesztésében a térségben. A helyi igényeket települési szinten tártuk fel.
6. Tudásátadás és közösségbevonás
- A téma iránt aktívan érdeklődő településekkel egyedi egyeztetések kerültek lebonyolításra a települési információs levelek kiküldését követően.
- A projekt edukációs szakaszában hat tájékoztató fórumot és egyedi települési egyeztetéseket szerveztünk, amelyek lehetőséget adtak a tapasztalatok megosztására, a kérdések tisztázására, valamint a helyi szereplők aktív bevonására.
- Emellett elkészítettünk egy tájékoztató füzetet, hogy egybegyűjtve bemutassuk a településeknek a projekt keretében átadott ismeretanyagot, az elkészült elemzések módszertanát, a közösségi energiahasználathoz kapcsolódó főbb információkat.
A kiadvány elérhető az alábbi linken:
TÁJÉKOZTATÓ FÜZET A KÖZÖSSÉGI ENERGIAHASZNÁLATRÓL, ENERGIAKÖZÖSSÉGEKRŐL
Amennyiben részletesebben érdekli Önt települése megújuló energiára épülő közösségi energiahasználati lehetősége, keresse Ügynökségünket:
Balatoni Integrációs és Fejlesztési Ügynökség
8600 Siófok, Batthyány u. 1.
email: bftkht@balatonregion.hu
