Balaton Partnerségi Napok (online)
Tisztelt Partnerünk!
Nagy örömömre szolgál Önt tájékoztatni arról, hogy a Balaton Fejlesztési Tanács munkaszervezete a Balatoni Integrációs Közhasznú Nonprofit Kft. (a továbbiakban Kft.) hagyományaihoz híven idén is megrendezi Természetvédelmi Konferenciáját a Balaton Régióban. A konferencián való részvétel, mely online módon kerül megrendezésre, nem igényel többet, mint egy internet eléréssel rendelkező desktop/laptop számítógépet vagy okostelefont.
A Balaton mára gyakorlatilag körbeépült, egyetlen hatalmas település, ebből kifolyólag az emberi hatások okozta terhelés igen jelentős. Ezen élettéren belül élünk együtt az ökoszisztéma részeként növények, ízeltlábúak, kétéltűek, madarak, vad- és háziállatok és mi emberek. A klímaváltozás hatására a balatoni ökoszisztémára jellemző rendkívül komplex kapcsolatok is megváltoznak. Ez azt jelenti, hogy a természetben jellemző táplálékláncokban bekövetkező változások több állat- és növényfaj populációjának életműködését is megzavarhatják, mivel a természetben összetett kölcsönhatások érvényesülnek.
A rendezvényünk célja, hogy a résztvevők tájékoztatást kapjanak a biológiai sokféleség fontosságáról, az ökológiai vadgazdálkodásról, betekintést kapjanak a hazai madárvédelembe, továbbá a Balaton-felvidéki NPI elért eredményeiről, fejlesztési elképzeléseiről és a civil szervezetek szerepvállalásáról is hallhassanak.
A konferencia címe: Természetvédelmi Konferencia a Balaton Régióban
A konferencia időpontja: 2021. június 8.
A konferencián való részvétel lehetősége: online
A konferencián jelnyelvi tolmácsolást és írótolmácsolást biztosítunk.
Közvetlen link (internet elérhetőség) a rendezvényhez való csatlakozásra, Meeting ID (megbeszélés azonosító), password (jelszó) az alábbiakban található:
https://us02web.zoom.us/j/83287319608?pwd=U2hJeWVvNHdhbVFKajVYbXFCYS9IQT09
Meeting ID: 832 8731 9608
Passcode: 970097
Ezúton szeretnénk meghívni tisztelt Asszonyt / Urat, vagy a témában jártas munkatársát, hogy vegyen részt az online rendezvényen!
Kérjük, hogy részvételi szándékát emailcímének megadásával szíveskedjen jelezni legkésőbb 2021. június 4-én délután 16.00 óráig.
Együttműködését előre is köszönjük!
Tisztelettel, Dr. Molnár Gábor s.k.
ügyvezető igazgató
Megvalósult Szakmai Program
9.30 – 10.00 | Online rendszerhez való csatlakozás |
10.00 – 10.05 | Konferencia megnyitása Balatoni Integrációs Közhasznú Nonprofit Kft. |
10.05 – 10.20 | A Balaton élővilágának jellemzői, kihívások és feladatok Szári Zsolt Balázs a Balaton élővilágának miniszteri biztosa, Agrárminisztérium |
10.20 – 10.35 | A biológiai sokféleség fontossága és a megoldásra váró legfontosabb teendők Éger Ákos ügyvezető elnök, Magyar Természetvédők Szövetsége |
10.35 – 10.50 | A Balaton-felvidéki NPI eredményei, középtávú céljai és projektjei Puskás Zoltán igazgató, Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság |
10.50 – 11.05 | Vadgazdálkodás és a természetes ökoszisztéma fenntartása, vadbiológia, ökológiai vadgazdálkodás Dr. Szemethy László egyetemi tanár, Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar |
11.05 – 11.20 | A madarak mint környezetünk indikátorai Dr. Halmos Gergő ügyvezető igazgató, Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület |
11.20 – 11.35 | Természetvédelem és a civil szervezetek szerepvállalása Sitku Erzsébet elnök, Balatoni Civil Szervezetek Szövetsége |
11.35 – 12.00 | Kérdések, hozzászólások |
12.00 | Konferencia zárása |