A területfejlesztési törvény (1996. évi XXI. tv.) által nevesített, a Balaton Fejlesztési Tanács működési területét képező Balaton Kiemelt Üdülőkörzet mintegy másfél évszázada szerves régiót képez a Balaton körül. A térség legfőbb összekötő ereje a tó maga, illetve az általa meghatározott gazdasági-társadalmi környezet. Mivel a Balaton régió főként az idegenforgalmi bevételeinek köszönhetően jelentős tényezője a nemzetgazdaságnak, kiemelt fontosságú a térség programszerű fejlesztése.

A Balaton Fejlesztési Tanács által végzett területfejlesztési tevékenység a területfejlesztési törvényből eredeztethető. A jogszabály kimondja, hogy a térségi fejlesztési tanács az országos fejlesztési és területfejlesztési koncepcióval összhangban kidolgozza a térség területfejlesztési koncepcióját és programját, irányítja a területfejlesztési program végrehajtását és tevékenységéről – valamint a kiemelt térség területi folyamatairól – jelentést készít a Kormány számára.

A térség fejlesztésének fő távlati célja a Balaton térségének dinamizálása, fenntartható gazdasági fellendítése a régió ökológiai rendszerének megőrzésével együtt, hogy a térségben élők és dolgozók számára egész évben biztosítható legyen egy kiemelkedő élet és munkakörnyezet. A fejlesztések alapgondolata, hogy a Balaton régiót egy olyan hellyé kell alakítani, ahol egyaránt

  • jó élni;
  • jó pihenni, nyaralni;
  • jó vállalkozni, dolgozni.

A fenti célok elérését szem előtt tartva dolgozza ki a Balaton Fejlesztési Tanács a térség fejlesztési dokumentumait, illetve ezekkel összhangban vesz részt a kapcsolódó ágazati programokban, támogatja a helyi kezdeményezések megvalósítását (projektfejlesztés), illetve nemzetközi együttműködésekben, projektekben működik közre.