HU | EN
logo logo

Balaton Fejlesztési Tanács
Balatoni Integrációs Közhasznú Nonprofit Kft.

HU | EN

2014-2020 fejlesztési program végrehajtása

Tematikus munkacsoportok

A Kormány a Területfejlesztési Koncepció és a Stratégiai Program elfogadásával jóváhagyta a Balaton térségének komplex fejlesztését és döntött a tervezett fejlesztések megvalósításához biztosítandó forrásokról (1821/2015 (XI. 12.) számú Kormányhatározat). Ennek megfelelően a 2014-2020-as uniós fejlesztési ciklusban több mint 300 milliárd forint jut a balatoni térség településfejlesztésére, mely forrásokat 2017. június végéig kell lekötni. 

A Kormány döntése alapján a Tanács jelentős szerepet kap a támogatási konstrukciók előkészítésben és véleményezésében, valamint kiemelt feladata továbbá a Területfejlesztési Koncepcióban és a Stratégiai Programban megfogalmazott célok és prioritások megvalósulásának nyomon követése. A kormányhatározat eredményes végrehajtása, a jövőbeni lehetőségek kiterjesztése, és ezáltal a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet fejlődése érdekében tematikus térségfejlesztési munkacsoportokat hozott létre a Tanács munkaszervezete. A munkacsoportok az egyes ágazati, szakterületi fejlesztésekhez kapcsolódnak, lényegében a kormányhatározatban és a térség fejlesztési dokumentumaiban szereplő témaköröknek és tematikus forrásallokációnak megfelelően: 

  • Turizmus- és gazdaságfejlesztés 
  • Agrár- és vidékfejlesztés
  • Terület és településfejlesztés 
  • Környezeti, energetikai és közlekedésfejlesztés 

A munkacsoportok feladata a támogatási konstrukciók véleményezése, javaslatok kidolgozása a tematikus és ágazati monitoring mutatók körének kialakítására, valamint a kormányhatározat és a térségi fejlesztési program teljesülésének figyelemmel kísérése. A munkacsoportok továbbá fontos szerepet töltenek be a projektgenerálás során a potenciális projektgazdák felkutatása és a térségi szereplőkkel történő kapcsolattartás révén, valamint ajánlásokat fogalmaznak meg a térségi fejlesztésekkel kapcsolatosan. A munkacsoportok tagjai eseti alapon kerülnek meghatározásra a térség fejlesztésében érintett szervezetek és térségi szereplők közül.